Megjelent a döntés: új 5 forintosok érkeznek

Megjelent a döntés: új 5 forintosok érkeznek

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent MNB elnöki rendelet értelmében a jegybank – a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából – 5 forintos címletű érméket bocsát ki, hat különböző előlappal. A forint történetének legnagyobb példányszámban forgalomba hozott forgalmi érme emlékváltozatai lesznek ezek.

Milyen kritériumokról beszélt Virág Barnabás? Ezeken múlhat a magyar euró bevezetése

Milyen kritériumokról beszélt Virág Barnabás? Ezeken múlhat a magyar euró bevezetése

Az elmúlt években szokatlanul hosszan beszélt a magyar euróbevezetés kilátásairól Virág Barnabás a Portfolionak adott interjúban. Az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke többször említette, hogy a jegybank kitart a másfél éve bemutatott kritériumrendszer mellett. De mik is pontosan ezek a kritériumok? Miben kellene a legtöbbet fejlődnünk, hogy elgondolkodhassunk az euró bevezetésén?

Virág Barnabás: az MNB elkötelezett az euró sikeres és biztonságos bevezetése mellett

Virág Barnabás: az MNB elkötelezett az euró sikeres és biztonságos bevezetése mellett

Olyan módon kell a jövőben bevezetnünk az eurót, hogy az biztosítsa a magyar gazdaság számára a felzárkózás folytatásának lehetőségét – mondta a Portfolionak adott interjúban Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke. A jegybanki vezető szerint fontos, hogy tényszerű, szakmai diskurzus induljon arról, mikor és hogyan érdemes csatlakoznunk az eurózónához. Ezen a téren az MNB tartja magát a másfél éve bemutatott kritériumrendszerhez, ami a sikeres belépés kulcsa lehet.

Elhunyt Riecke Werner

Elhunyt Riecke Werner

68 éves korában elhunyt Riecke Werner közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, az árfolyamelméletek, a pénz- és állampapírpiacok elismert szakértője.

Csökkent a KBC nyeresége, esik a részvényárfolyam

538 millió eurós adózás utáni eredményről számolt be a tavalyi negyedik negyedévben a KBC Csoport, ami elmarad az egy évvel korábbi 702 millió eurótól. A befektetők elégedetlenek a vártnál kisebb nettó kamatbevételek és a konzervatív előrejelzések miatt, így a bank részvényárfolyama már 5% körüli mínuszban jár.

Bevezethetné Magyarország az eurót? Íme az EKB értékelése

Bevezethetné Magyarország az eurót? Íme az EKB értékelése

Ugyan egyre több feltételt teljesít Magyarország, de az euró esetleges bevezetése előtt további lényeges gazdasági reformokat kellene végrehajtania – derül ki az Európai Központi Bank (EKB) szerdán megjelent konvergenciajelentéséből. Más kérdés, hogy egyelőre politikai akarat sincs arra, hogy lecseréljük a forintot euróra.

Varga Mihály a szigorúbb költségvetés híve

Varga Mihály a szigorúbb költségvetés híve

A pénzügyminiszter szerint Magyarországon adócsökkentés, államadósság-mérséklés, nullás hiányú költségvetés, családvédelmi intézkedések és demográfiai fordulat szükséges szinte egyszerre úgy, hogy közben a jövőjét sem éli fel az ország. Varga Mihály a Mandinernek adott interjúban megerősítette, hogy a szigorúbb költségvetés híve, egyelőre az országnak nem érdeke az euró bevezetése, és arról is beszélt, hogy egyszerre osztja és vitatja a jegybankelnök megállapításait a lakáspiaci helyzetről.

Matolcsy: hiba volt az euró, kiút kell belőle

Matolcsy: hiba volt az euró, kiút kell belőle

Itt az ideje, hogy kiutat találjunk az euró-csapdából – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vasárnap a Financial Timesban. Az MNB elnöke úgy látja, hogy az európai integrációban hamis dogmát jelentett az eurózóna létrehozása, annak érdekében, hogy versenytársa legyünk a dollárnak. Az euró azért jött létre szerinte, hogy a franciák elejét vegyék a német túlterjeszkedésnek az egyesítés után, de ez nem sikerült.

Mikor lesz magyar euró? Az oroszok és a kínaiak is kivetették ránk a hálójukat

Lassan tizenöt éve, hogy az Európai Unió történetének legnagyobb bővítése megtörtént, amikor Magyarország is csatlakozott a közösséghez. Ugyanakkor az EU keleti tagállamai napjainkban inkább kelet felé tekintenek, Oroszországgal és Kínával fűzik szorosabbra a kapcsolatukat ahelyett, hogy például az euró bevezetésén gondolkodnának - olvasható a JP Morgan napokban kiadott elemzésében. Közben az EU is próbál új területek felé nyitni, így a következő években a jelenlegi tagállamok meggyőzése mellett a nyugat-balkáni bővítés is terítékre kerülhet.

Még évekig legfeljebb csak álmodunk a magyar euróról

Két euróbevezetési kritériumot teljesít jelenleg Magyarország, vagyis még bőven van tennivalója a közös deviza bevezetése előtt - derül ki az Európai Központi Bank (EKB) szerdán megjelent konvergenciajelentéséből. Az elmúlt években érzésre talán közelebb kerültünk a magyar euróhoz, azonban két éve még három kritériumnak feleltünk meg, mivel most éppen kicsúsztunk az inflációs referenciatartományból.

Matolcsy további adócsökkentést javasol a kormánynak

Átfogó versenyképességi reformokat szükséges indítani Magyarországon, aminek kulcseleme kell, hogy legyen a személyi jövedelemadó további csökkentése - mondta a Figyelőnek adott interjúban Matolcsy György. Az MNB elnöke kiemelte, hogy a jegybanknak továbbra sincs árfolyamcélja, szerinte a forintot csak megfelelő felkészültség esetén érdemes lecserélni euróra.

Kettészakadhat az Európai Unió - De mi lesz utána Magyarországgal?

A 2018-as év egyik nagy kockázata lehet a Nyugat- és Kelet-Európa között kiéleződő feszültség, aminek motorja Magyarország és Lengyelország - véli Christopher Dembik, a Saxo Bank vezető makrogazdasági elemzője. A szakember a Portfoliónak adott interjúban arról is beszélt, hogy szerinte akár az EU kettészakadása is elképzelhető a következő években a most kialakuló törésvonalak mentén. Éppen ezért szerinte a magyar eurón sem érdemes gondolkodnunk, inkább a termelékenységünket kellene élénkíteni.

Orbán Viktor a magyar euróról beszélt

Orbán Viktor szerint az euró bevezetése akkor lehet sikeres, ha az ország reálgazdasága közel került a megcélzott közösség gazdasági szintjéhez. Ezt a miniszterelnök a Parlamentben mondta egy képviselői kérdésre válaszolva.

Már gyűjtik az aláírásokat az euró bevezetéséért

Ujhelyi István fogadóórát tartott péntek délután a Szigeten, és részt vett a Nemzeti Ifjúsági Tanács európai vitáján. A szocialista EP-képviselő itt bejelentette, hogy aláírásgyűjtés indul az euró bevezetéséért - tudta meg az atv.hu.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.